Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eszmék és eszmények a magyar költészet történetében III. rész

2016.06.03

(III. rész) 

 

 

 

Döbrentei Gábor

1785-1851

 

 

A­­ NEMES LÉLEK

 

 

Hány halandó nincs, ki az élet édes

És valóságosb örömit nem értvén,

A hamar múló napot elszalasztja

Álmas eszével!

 

Egyik a kincset, cimeket vadássza,

Csak ragyoghasson, cseleket vet, álnok

Útakon ront, csal, hogy az érdemesnek

Hágjon elébe.

 

Másik, a vak sors, ha emelte polcra,

Eltapod mindent, hízik önmagában

Amidőn a skláv1 sereget magáért

Látja hajolni.

 

Ott van egy fényes születésü Gazdag

Álmokat kerget, s lebocsátkozással

Szóllni nem mer s a kalibába élőt

Megveti dölyfe.

 

Gödröt ás minden születettnek egy kis

Tölgyfa ásó s így eszelősködünk itt?

A valót gőzzel kicseréljük és csak

Gyermeki báb kell!

 

A nemesb lélek nem ezekre vágyik,

Életét bölcsebb örömekkel éli;

A Hiú füstjén mosolyogni tudván

Napjai tiszták.

 

Álmosan élő henye fényüzőknek

Társaságában nem akar ragyogni;

Benne szent tűz ég s viszi a Nemesbek

Pályafutásán.

 

Ő világánál kiderűlt eszének

A közép úton megyen, és nem ártván

Senkinek, nyugodt, az irígy kevélység

Szennyeit únja.

 

Tiszta szívének nemes érezése

Résztvevő emberszeretetre gyújtja,

Retteg a rossztól, s szava, hogy kiirtsa

Ellene dördül.

 

Annyi szolgák közt szabadon tud élni,

Jóra nem törvény s rebegés vezérli,

Önjutalmáért teszi azt, mivel hogy

Lánggal imádja.

 

Ég barátjáért, ki viszontag érez,

Múzsa intésit melegedve hallja,

Új meg új munkát vesz elő, ha ébred

Nem henye lelke.

 

Félni nem tud Jót Igazat kimondni,

Honja fényéért igyekezve fárad,

Érte és annak szeretett Fejéért

Hal, ha segíthet.

 

 

A forrás az Erdélyi Múzeum I. füzete, Pest 1814.

 

 

 

 

 

[Döbrentei Gábor arcképe]

Kölcsey Ferenc

1790-1838

 

HUSZT

 

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;

Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott

Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.

És mond: Honfi! mit ér epedő kebel e romok ormán?

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

 

1831

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vörösmarty Mihály

1800-1855

 

 

PÁZMÁN2

 

Pázmán, tiszta valóságnak hallója egekben,

Megtért térítő állok az isten előtt,

S hirdetek új tudományt, oh halld, s vedd szívre magyar nép:

„Legszentebb vallás a haza s emberiség.”

 

1830

 

 

A GUTTENBERG-ALBUMBA

 

Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek

S a kitörő napfény nem terem áltudományt;

Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből

S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;

Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús

S a nyomorgó pórnép emberiségre javúl;

Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról

És áldozni tudó szív nemesíti az észt;

Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával

És eget ostromló hangokon összekiált,

S a zajból egy szó válik ki dörögve: „igazság!”

S e rég várt követét végre leküldi az ég:

Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez

Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

 

1839

 

 

 

VASHÁMOR3

 

Kard, eke, lánc készűl a vasnak gazdag eréből;

Táplál, véd, büntet: hármasan őrzi a hont.

Kard s lánc kínszer lesz hódító s zsarnoki kézben:

Csak használni tud a pór eke, ártani nem.

 

1839-1840

 

 

 

ÖNKORMÁNY4

Egy politicus költőhöz

 

1

 

Ócska tanácsokkal, köpönyeggel zápor után jársz,

A szájtátó had zajjal utánad üvölt;

S új ivadékok előtt kezdődik a régi mulatság:

Házi geredáddal szálka hibákra nevetsz.

 

2

 

Van hiba, van bennünk: de mi rajta segítni ohajtunk,

S elhárítani mind, ami viszályra vezet.

Ám te gyülölséget gyújtasz s polgári hasonlást:

Ily áron nem kell, bármi nagy, amit ajálsz.

 

Feketeségek

 

3

 

Téged mint bölcset Priesznitz tintába fürösztött,

És most versekben izzadod azt ki nekünk.

A vers szép és jó. És nincs is benne igazság:

Nem csoda csak nyavalyát hajt ki újkori gyógy.

 

4

 

Amerikának hát vannak feketéi­? Nekünk is;

Nálunk a feketék szóemelője te vagy.

Ott azokért sok tiszta kebel küzd szóval, irásban:

Téged méreg bánt, hogy szünik a botidő.

 

5

 

„Volnánk bár kissé feketére születve.” Nagyon szép

Volna; de nem mennénk Amerikába veled.

A mi hazánk itt van, s gondunk lesz rád is ezentúl,

És ha fehér nem léssz, cimbora, mosni fogunk.

 

*

 

Moslékkal mosogatsz, s elszennyezed amiket érintsz.

Tálalj bár; az ebéd dús; de mi mégsem eszünk.

 

Rövid törvénykezés

 

 

Gyors törvénykezetet nevezél „lámpára kötésnek”:

Szólj magad: őszintén volt-e kimondva e szó?

Ily tanokat terjesztve hizelkedel a butaságnak,

S elfeleded, hogy ez az, mely con amore5 akaszt.

 

*

 

A rövidebb törvény teneked „lámpára akasztás”,

Kérdezd meg magadat: jól van-e, bölcsen-e ez?

E tanokat terjesztve hizelkedel a butaságnak:

Ily szolgálatidért nem fog örülni hazád.

 

Mi kell?

 

7

 

„Nem kell hát takarékpénztár, lópálya, hanem más”

Ily bagoly úrfiakat hallani többeket is.

Mindig mást keresők, mint ami sikert mutat és van.

Napra ki! lássunk már tőletek is valamit.

 

Sár, por

 

8

 

Mert nem adózunk, gyermekidet sár porba fulasztod;

Ez, ha boszú, legalább nagyszerű és igen új.

 

Szavazat és a tömeg

 

9

 

Kell szavazat, s gúnyolva beszélsz a képviseletről,

Mert megvesztegetett s részeg alapja inog.

Bölcsen! ez úton majd megnyerheted a nemes osztályt;

Csúfold részegnek s megteszi amit akarsz.

Vagy tán fegyverrel fogsz tőle csikarni? Apollo!

Adj neki lantja helyett üszköket és buzogányt.

 

Vesztegetés

 

10

 

Nem csak lélekadó bortól részegszik az ember,

S nem csak ajándékpénz, ami megejti szivét,

Megveszlek szóval, hivatallal, félelem által,

S fondorságokkal lángba borítom agyad.

Megveszek így ötvent, meg százakat; a sok ezernél

Elfogy erőm: itt még a borözön sem elég.

És ámítani nagy tömeget sok időre veszélyes,

Míg a néhánnyal könnyü az alku nagyon.

 

Az egy és sok

 

11

 

Emberek a tömeg is, még inkább ember egy ember:

Gyarlósága nagyobb, s ha van, erénye dicsőbb.

Nagy Caesarok után feltűnnek az ördögi Nerók,

És ki vesződik, küzd, vérzik alattok? A nép.

 

 

Áldás

 

12

 

Áldást, így szólasz, ne csikarjunk. Jó, legyen úgy bár:

A kicsikart áldás nem lehet üdvöt adó.

De azután békén legyetek, ha ki isteni áldást

Önmaga szerzend, nem kérve az emberekét.

 

Vontató

 

13

 

Dícséred, hogy a pór terhén könnyítni törekszünk,

S hogy vontatni szününk általa, nem javalod.

Szánod a pórt s mégis rajtok szánkázni szeretnél:

E szabadelműség szép, de felette gyanús.

 

Önkormány

 

14

 

Üdvös az önkormány, a hely szükségeit érző,

A főnek sok ezer kéz-segedelmet adó.

S járni tanít jókor, mozdúlni szabályos erővel,

Hogy bizton tudjunk menni a vész idején.

A koronás főért ily nép vért s éltet ajánlott:

A csak nyögni tanúlt nem teve, szólhata így.

S mégis ez intézvényt dacnak nevezed te megyénkben:

Józanság ellen dac vala szólanod így.

 

*

 

Önkormányunkat ne gunyold; gyermek marad, akit

Mindig más vezetett; jobb, ha mi járni tudunk.

 

Világ

 

15

 

Széchenyiről szólál, elkárhoztatva ,Világát’,

Melyre az éj kiderűlt s kezd vala látni a vak,

Melyre megindúlt a rég pangó vér ereinkben

S a haza szíve felélt százados álom után.

A haza hű fia ő, nem fog sűlyedni, ne féltsed:

Nagy munkájának bére a nemzeti üdv.

 

Búcsú

 

16

 

Mit versben vétél, tettekben helyre hozandod,

Régi barátságból mondom el e hitemet.

Verseiden tán még egy időig lesz ki kacagjon:

Szebb díjt, mint kacagást, tetteid által arass.

 

1841

 

 

TÓT DEÁK DALA

 

Ha kedvem elborúl,

Mert pénzem nincs, vagy nem is volt,

Nadrágom, csizmám csupa folt,

S kapcám mégis szorúl:

Csak rajtad bámulok,

S tüstént kigyógyulok,

Roppant világ,

Dicső világ!

 

Mi szépek tájaid:

A hegy, völgy és a nagy terek,

Hol dús kalászok rengenek,

És zöld borág virít;

Mely drága gyűjtemény,

És ez mind nem enyém!

Oh szép világ,

Gazdag világ!

 

Akárhová megyek,

- S miért ne mennék? nem tudom –

Szép városokhoz visz a nyom,

Hol megpihenhetek;

Pedig látá az ég,

Egy házat sem rakék.

Oh szép világ,

Pompás világ!

 

S ha féktelen vizár,

Jég, tűz, vihar pusztítanak,

S ház és mező megromlanak:

Mi gondom? semmi kár!

Az ég be nem szakad,

A föld még megmarad.

Erős világ,

Szilárd világ!

 

S ha itt ott éhezem,

Mi baj? van, aki jól lakott,

És hány van, aki jót ivott!

Ha ezt elképzelem:

Étvágyam csöndesűl,

A sor majd rám kerűl.

Oh jó világ,

Boldog világ!

 

S nem ingyen süt-e rám

Az isten napja mindenütt?

Kivévén, már ha lefeküdt,

S akkor sincs éjszakám:

A hold leszen napom,

Világát bámulom.

Arany világ,

Ezüst világ!

 

S ha mindezt megunom,

Csak tőlem függ, mivé legyek.

A legdicsőbb magyar leszek,

Mihelyt csak akarom:

Hazám naggyá teszem,

Ki szólhat ellenem?

Dicső világ,

Magyar világ!

 

S ha majd nagy úr leszek:

Ispán, alispán, potrohos,

Magam, cselédem aranyos,

S mind rajtam függenek:

Ki hinné: én vagyok,

Ki most itt koplalok?

Oh szép világ,

Dicső világ!

 

1843

 

 

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

 

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,

Az emberiségnek elhányt rongyain

Komor betűkkel, mint a téli éj,

Leírva áll a rettentő tanulság:

„Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutva üdv a földön,

Ha istenésszel, angyal érzelemmel

Használni tudnák éltök napjait.”

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta? s léha tudománytól

Zabáltan elhenyéljük a napot?

Az isten napját! nemzet életét!

Miért e lom? szagáról ismerem meg

Az állatember minden bűneit.

Erény van írva e lapon; de egykor

Zsivány ruhája volt. S amott?

Az ártatlanság boldog napjai

Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,

Vagy egy dühös bujának pongyoláján.

És itt a törvény – véres lázadók,

Hamis birák és zsarnokok mezéből

Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

Emitt a gépek s számok titkai!

De akik a ruhát elszaggaták

Hogy majd belőle csinos könyv legyen,

Számon kivül maradtak: Ixion6

Bőszült vihartól űzött kerekén

Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.

Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;

A csillagászat egy vak koldus asszony

Condráin méri a világokat:

Világ és vakság egy hitvány lapon!

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből

S most a szabadság és a hősi kor

Beszéli benne nagy történetét.

Hűség, barátság aljas hitszegők

Gunyáiból készült lapon regél.

Irtózatos hazudság mindenütt!

Az írt betűket a sápadt levél

Halotti képe kárhoztatja el.

Országok rongya! könyvtár a neved,

De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?

Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

Ment, hogy minél dicsőbbek népei,

Salakjok annál borzasztóbb legyen,

S a rongyos ember bőszült kebele

Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.

De hát ledöntsük, amit ezredek

Ész napvilága mellett dolgozának?

a bölcsek és a költők műveit,

S mit a tapasztalás arany

Bányáiból kifejtett az idő?

Hány fényes lélek tépte el magát,

Virrasztott a sziv égő romja mellett,

Hogy tévedt, sujtott embertársinak

Irányt adjon s erőt, vigasztalást.

Az el nem ismert érdem hősei,

Kiket – midőn már elhunytak s midőn

Ingyen tehette – csúfos háladattal

Kezdett imádni a galád világ,

Népboldogító eszmék vértanúi,

Ők mind e többi rongykereskedővel,

Ez únt fejek s e megkorhadt szivekkel,

Rosz szenvedélyek oktatóival

Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –

Egy máglya üszkén elhamvadjanak?

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,

Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,

Oly fényes elmék a sár fiait

A sűlyedéstől meg nem mentheték!

Hogy még alig bír a föld egy zugot,

Egy kis virányt a puszta homokon

Hol legkelendőbb név az emberé,

Hol a teremtés ősi jogai

E névhez „ember!” advák örökűl -

Kivéve aki feketén született,

Mert azt baromnak tartják e dicsők

S az isten képét szíjjal ostorozzák.7

És mégis – mégis fáradozni kell.

Egy újabb szellem kezd felküzdeni,

Egy új irány tör át a lelkeken:

A nyers fajokba tisztább érzeményt

S gyümölcsözőbb eszméket oltani,

Hogy végre egymást szívben átkarolják,

S uralkodjék igazság, szeretet.

Hogy a legalsó pór is kunyhajában

Mondhassa bizton: nem vagyok magam!

Testvérim vannak, számos milliók;

Én védem őket, ők megvédenek engem.

Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

Ez az, miért csüggedni nem szabad.

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit

Agyunk az ihlett órákban teremt.

S ha összehordtunk minden kis követ,

Építsük egy újabb kor Bábelét,

Míg oly magas lesz, mint a csillagok.

S ha majd benéztünk a menny ajtaján,

Kihallhatók az angyalok zenéjét,

És földi vérünk minden cseppjei

Magas gyönyörnek lángjától hevültek,

Menjünk szét mint a régi nemzetek,

És kezdjünk újra tűrni és tanulni.

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?

Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal

S meg nem kövűlnek élő fiai.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

 

1844

 

 

 

 

Eötvös József

1813-1871

 

 

ÉN IS SZERETNÉM …

 

 

Én is szeretném nyájasabb dalokban

Üdvözleni a szép természetet,

Ábrándaimnak fényes csillagokban

S bimbók között keresni képeket.

 

Én is szeretnék kedvesem szeméről

Enyelgve és busongva dallani,

S nyájas arcáról, jég-hideg szivéről

Érzékenyen sok szépet mondani.

 

Én is szeretném lángoló szavakkal

Dicsérni ősz Tokajnak tűzborát,

Szabály szerint kimért zengő sorokban

Megénekelni a magyar hazát.

 

De engem fölver nyájas képzetimből

Komoly valónak súlyos érckara;

Fajom keserve hangzik énekimből,

Dalom nehéz koromnak jajszava.

 

Mit ezrek némán tűrve érezének,

Eltölti égő kínnal lelkemet;

Mért bámulod, ha nem vidám az ének

S öröm helyett csak bút ébreszthetett?

 

Míg gyáva kor borul hazám fölébe,

Én szebb emlékivel nem gúnyolom;

Míg égő könny ragyog ezrek szemébe’,

Szelíd örömről nem mesél dalom.

 

Miként az éol-hárfa viharokban

Feljajdul a magas tetők felett:

Úgy zeng a dalnok bús dalt bús napokban;

Ki várna tőle nyájas éneket?

 

Ha éji vész borítja látkörünket,

Villámokért sohajt a tévedő;

Ha régi bánat kínozá szivünket,

Nem könnyeket kér-e a szenvedő?

 

S ilyen legyen dalom: egy villám fénye,

Egy könny, kimondva ezrek kínjait;

Kit nem hevít korának érzeménye,

Szakítsa ketté lantja húrjait.

 

1846

 

 

 

 

 

 

 

Szinyei Merse Pál: Pipacsos mező

 

 

1 Skláv: a szkláv szó eredeti jelentése szolgáló, itt szolgát jelent.

2 Pázmán: A vers tartalma világosan utal arra, hogy Vörösmarty Pázmány Péterhez címezte a verset. Pázmány Péter (1570-1637) a magyar ellenreformáció vezére volt, 1616-tól esztergomi érsek.

3 Vashámor: Régi ipari üzem, amelyben alakításra alkalmas fémeket kovácsoltak. A kohászati nagyipar kiszorította.

4 Önkormány: Ma önkormányzat, ha intézmény, önigazgatás, ha elv.

5 Con amore: olasz kifejezés, jelentése: szeretettel, gyengéden.

6 Ixion: A görög mitológiában az Ixionról szóló egyik változat szerint Hermész Zeusz parancsára Ixiont egy, az égbolton guruló tüzes kerékhez kötözte. Ezzel a mitológiai képpel a költő a nép végtelen nyomorára utal.

7 Utalás az Egyesült Államokra, ahol a vers keletkezésének idején törvényes volt a rabszolgaság.