Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A reformáció emlékére

2016.11.01

Karácsonykor egy éve lesz annak, hogy a reformáció emlékére írt cikksorozatunk elkezdtük. Akkor magam sem gondoltam, hogy ilyen sokáig késünk az összefoglalással. Az ok nagyon egyszerű, mert nem találtunk olyan egyházzenei szakembert, aki a román nyelvű liturgiához kapcsolódó zenei anyagot és magyarázatot elkészítette volna. Átmenetileg kénytelen voltam lemondani róla, és befejezni a sorozatot. Ha mégis sikerül ilyen anyagot kapni, utólag feltesszük.
 


martin_luther_img.jpg

 



 

 

 

 


Mint minden vallási mozgalomnak és változásnak két fontos része van. Az egyik a túlvilágra vonatkozó hitvilág és nézetek rendszere. Ha a Föld összes vallását nézzük, akkor ezek bonyolult szövevényében a szakemberek is nehezen tudnak eligazodni. Ráadásul ha az összes vallást X-nek vesszük, akkor X-1 a téves vallások száma, mivel minden vallás képviselője a saját vallását tartja helyesnek és a többit tévelygésnek. Mivel bizonyítani semmit sem lehet, ezekkel a kérdésekkel nem érdemes foglalkozni. A vallásoknak és vallási mozgalmaknak azonban van evilági üzenete is, és ezzel mindenki foglalkozhat, értheti és értékelheti. A mi alapvető szempontunk az, hogy mit adott a reformáció az európai kultúrának és azon keresztül az emberiségnek. A reformációt lutheri megfogalmazásban vizsgáltuk.

 

Mik voltak a lutheri reformáció legfontosabb eredményei?

 

1.) A bűnök bocsánatát nem lehet pénzen megvenni, senkinek a lelkiismeretét pénzért nem lehet felmenteni bűnei alól.

 

2.) Isten nevében és helyett semmilyen vallási hatalom nem döntheti el, mi a helyes és mi a helytelen. A helyes viselkedést a Bibliában közölte Isten az emberekkel és azt mindenkinek magának kell megismernie és mindenkinek egyénileg kell eldöntenie, hogy a Biblia alapján hogyan kell élni és cselekedni. A külső vallási hatalom helyébe az egyéni gondolkodás és döntés joga és kötelessége lépett. A hívő vallásilag kívülről irányított egyénből önállóan gondolkodó személyiség lett, nagykorúvá vált. A vallásos ember a vallás kérdésein belül szabadon gondolkodhatott. Ez az elő lépés volt a gondolkodás szabadsága felé vezető úton. Megmaradt ugyan a Bibia mint a közösen elfogadott isteni kinyilatkoztatások összessége alapelvként, de annak értelmezése minden hívő ember egyenlő joga lett. Az egyházon belül a hívők között a teljes egyenlőség elve vált szabállyá. A protestáns vallások tagjai vallási szempontból egyenlő emberek gyülekezete lett. Ez a vallási egyenlőség, gondolkodási szabadság a későbbiekben a kialakuló polgári demokrácia előképe és modellje lett. Nagyon fontos az a tény is, hogy ebben az esetben vallási kérdésekben ugyan, de már itt a földön egy reálisan működő, evilágon tevénykedő szervezet életében érvényesültek a gondolkodási szabadság és a teljes egyenlőség, azaz a polgári demokrácia nagyon fontos politikai alapelvei, a modern európaiság kezdetei.

 

A következő fontos lépést Európa modernizálása útján a reformáció akkor tette meg, amikor Luther Márton Kis kátéja nyomán a társadalom és a család erkölcsi alapelvévé a tanulást és a munkát tette a katolikus középkor aszkézise és böjtjei helyébe, és nem általában a munkát és a tanulást. Mindenki a maga dolgát jól tanulja, jól végezze – írta Luther. A középkori katolikus egyház egyik szerzetesrendjének jelszava volt, hogy „Imádkozzál és dolgozzál!” Itt azonban sokkal többről van szó. Nem elég csak dolgozni, jól kell dolgozni, csak a jól elvégzett munkát lehet elfogadni. Nem kevésbé fontos, hogy a jó munka feltételeként előbb jól kell tanulni, hangsúlyozom, nem elég csak tanulni, jól kell tanulni.
 

Ez a követelmény teljesen hiányzott a középkori erkölcsből. A jól megtanult szakmát, a jól elvégzett munkát az általános emberi erkölcs alapkövének kell tartani ma is. Ott, ahol nem ez a legfontosabb erkölcsi követelmény, ott baj van a társadalommal, az a társadalom csak igazságtalan társadalom lehet. Tulajdonképpen ezzel ez erkölcsi normával Luther megelőzte korát, mert az igazi erkölcsiség csak korlátozottan valósulhatott meg a XVI. századi szabad német városok kispolgári társadalmában. Az egész német társadalomban mint osztálytársadalomban csak a dolgozó emberek eszménye lehetett. A mai magyar kapitalista társadalomban, amely szintén osztálytársadalom annak összes igazságtalanságával, ez a legfelsőbb erkölcsi norma nem lehet az egész társadalom erkölcsi alapelve, és nem is az. Nekünk azonban, akik a dolgozó emberiség eszményeit valljuk, a legfőbb erkölcsi norma kell, hogy legyen és egyben erkölcsi parancs arra, hogy ezt az erkölcsi elvet az egész társadalomra kiterjesszük. Nem véletlen, hogy tavaly a reformáció napjáról szinte teljesen megfeledkeztek.
 

Mivel az akkori termelési viszonyok között a társadalmilag hasznos munka legnagyobb részét a családon belül végezték el, a párválasztás akkor az első számú munkatárs kiválasztása volt. A családi élet megbecsülése a legfontosabb erkölcsi normák egyike lett. A protestáns ember ideálja a családapa és a családanya lett. A szerzetesi eszmények helyébe a családi élet kereteivel szabályozott szerelem és kölcsönös szeretet lépett. A szexuális önmegtartóztatás megszűnt erkölcsi érdem lenni, a házastársak közötti szexuális kapcsolat pedig természetes emberi jog és kötelesség lett. A reformáció teljesen átrendezte az emberi kapcsolatokat.
 

Az új vallási nézetek és erkölcsi normák megvalósításához a feltételeket biztosítani kellett. Ahhoz, hogy mindenki az isteni akaratot a Bibliában találja meg, olvasni kellett tudni. Ehhez pedig iskolák kellettek mindenki számára, német nyelvű Bibliára és tankönyvekre volt szükség. A könyvek nyomtatásához újabb nyomdákat kellett alapítani, az iskolák számára tanárokat kellett képezni, és mindezt nagy számban, hiszen csak Bibliából minden családnak kellett legalább egy példány. Természetesen nem lehetett mindent azonnal megvalósítani, és az már nem lehetett csak néhány ember feladata, bár Luther továbbra is oroszlánrészt vállalt a munkából. Először lefordította az Új Szövetséget, 1522-re készen lett vele, majd 1534-re készen lett a teljes bibliafordítással. Ez a Biblia méreteit tekintve is hatalmas eredmény, de ebben az esetben többről van szó. Luthernek sikerült olyan fordítást készíteni, amyelet az egész német nyelvterületen egyformán megértettek és ezzel lefektette az egységes német irodalmi nyelv alapjait. Philipp Melanchton pedig ezzel párhuzamosan megteremtette a reformáció iskolarendszerét az alapoktól az egyetemekig, közben megírta a szükséges tankönyveket. Pezsgett a tömegek szellemi élete, ez az emberiség addigi egyik legnagyobb haladó foradalmasodása volt, de ezt a forradalmat nem fegyverekkel vívták, hanem tollal és beszédekkel, kulturális forradalom volt.
 

Luther a szószékről órákon keresztül közgazdasági kérdésekről prédikált kisiparosoknak és háziasszonyoknak, és azok hallgatták figyelmesen. Azért nem a reformáció hívei a felelősek, hogy jogukat a szabad gondolkodásra hamarosan fegyverrel kellett megvédeni, hanem a római katolikus egyház erőszakos vezető körei, akik érvek hiányában fegyverrel támadtak. Luther azonban nemcsak németeknek mondta el gondolatait, hanem az egyetemen külföldi diákoknak is, köztük voltak magyarországiak is, természetesen erdélyiek is, magyarok és szászok egyaránt.
 

1533-ban tért haza Brassóba Luther egyik kedves tanítványa, aki egyben barátja is lett tanárának, Johannes Honterus. Ő ekkor már 35-éves volt. (Ekkor Magyarország még nem szakadt három részre.) Hazatérése után Honterus egy éven belül iskolát alapított (először a fiúknak és később a lányoknak 1543-ban), hamarosan (1549-ben) nyomdát, végül papírmalmot is. Közben egymásután írta a könyveit és adta ki mások műveit is. Mindez Honterus érdeme, de az már Brassó polgárainak a dicsősége, hogy ezekben az iskolákban ingyenes volt az oktatás mindenkinek. Brassó polgárai – mesterek, kereskedők – tudták azt, amit egyes mai politikusok ma sem tudnak, hogy tanulni nemcsak a tanulók érdeke, hanem az egész népé. Honterus Brassóból folyamatos levelezésben állt Lutherral. Luther szerint Honterus az Úr evangélistája volt a magyarok között. („Evangelista Domini apud Hungaros.”) 1541-re Erdély lakosságának a többsége a reformáció híve lett.
 

sylvester_magyar-kicsi.jpg

 

Körülbelül Honterusszal egy időben tért haza Magyarországra Sylvester János is. Ő Luther közvetlen munkatársának Melanchtonak a tanítványa volt. Sylvester János a Dunántúlon, Sárváron tevékenykedett, 1544-től a bécsi egyetem professzora lett, halálának évét nem tudjuk. Sylvester János 1539-ben kiadta az első igazán tudományos magyar nyelvtant, kidolgozta a mai magyar helyesírás alapjait, de főműve az Új Testamentum fordítása volt. Fordítás közben létrehozta a magyar időmértékes verselést és ezzel egészen napjainkig meghatározó szerepet játszott a magyar költészet történetében. Evangéliumfordításának legnagyobb érdeme, hogy volt bátorsága teljesen az eredetinek megfelelően a Mi Atyánk fordítását helyreállítani. A Mi Atyánk szövegét a római katolikus fordítás változtatta meg. (Ezt én régen tudom, mert az ún. egyházi szláv, az orosz és az angol fordítás helyes.) A katolikus fordítás hamisítását sem Luther Márton, sem Károlyi Gáspár, sem Szenczi Molnár Albert nem javította ki. A Mi Atyánk fordításában a következő rész hamis: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Máté 6:12).
 

Sylvester János az eredetinek megfelelő helyes fordítása a mai kiejtés és helyesírás szerint a következő: „És engedd el a mi adósságainkat miképpen mi is elengedjük azoknak, akik nekünk adósok.” Az eredeti szöveg aktualitását felesleges lenni hangsúlyozni, társadalmi mondanivalóját már korábban egy cikkemben megírtam.
 

Az ország 1541-ben történt három részre szakadása, valamint Honterus és Sylvester János halála után Erdélyben a reformáció fejlődése sajátos útra tért. Az ország nyugati részén Sylvester János tevékenységében elérte az elméleti csúcsot, és az ő Új Testamentum szövegének értelmezésében olyan magaslatra jutott, amit utódai közül sem Károlyi Gáspár, sem Szenczi Molnár Albert sem tudott vagy nem is akart elérni.

A reformáció újabb eredményeket ért el Erdélyben 1556-1571 között. Az időredni sorrendet kissé elkerülve az 1557-es tordai országgyűlést említem. Ez az országgyűlés került be a történelembe, mint amelyik először foglalta törvénybe a vallásszabadságot. Nemzetközi összehasonlítás nem áll rendelkezésemre, de kétségtelen tény, hogy meghaladta korát és Európa protestáns részét is, teljes szabadságot biztosítva a szinte mindenütt üldözött unitárius vallásnak. Nagyon büszke történészeink a részletekről azonban hallgatnak. A törvényt az unitárius Dávid Ferenc terjesztette be. Lényege mint a szabadság lényege nagyon világos: „Minden ember kövesse azt a vallást, amelyiket akarja.” Az egész törvény szépséghibája csak az, hogy csorbítatlanul csak 1571-ig volt érvényben, a protestáns János Zigmond halála után a katolikus Báthoryak kerültek Erdély trónjára, a törvényt visszavonták, és Dávid Ferencet börtönbe záratták, ahol hamarosan meghalt. Szerencsére később ismét protestáns uralkodók kerültek a trónra, és az egyensúlyt helyrebillenteték, de a teljes szabadság már nem tért vissza. Az unitárius vallást azonban már nem lehetett betiltani, és a kulturális fejlődést sem lehetett megállítani. Erdélyben és az Erdélyhez csatolt részekben kialakult a reformáció iskolarendszere, megalapították a protestáns kollégiumokat (Sárospatak 1531, Debrecen 1549, Kolozsvár 1581, Gyulfehérvár 1622, később Marosvásárhely), nyomdák sorát hozták létre, a XVI. század végéig 29 kisebb-nagyobb nyomda működött, a kolozsvári nyomdát 1561-ben alapították, 1990-ig folyamatosan működött, további sorsát nem ismerem. A nyomdákban kiadott művek 55% -a magyar nyelvű volt és folyamatosan emelkedett a magyar nyelvű szépirodalmi művek száma is.
 

Végül 1590-re elkészült a XVI. század legnagyobb irodalmi teljesítménye a vizsolyi Biblia Károlyi Gáspár fordításában. Mivel mai szóval élve rohammunkában készült, még könyvészeti szempontból is sok hiányossága volt és nem lett volna helyes változatlanul újra kinyomtatni, a második kiadás már Szenczi Molnár Albert alapos átdolgozása után került nyomdába. A későbbi kiadások már ezt a javított változatot ismételték. Ez a javított kiadás lett a magyar irodalmi nyelv alapjává, amelyet a protestáns kollégiumokban tanult írók és tudós professzorok csiszoltak-fejlesztettek tovább. Sajnos azonban, hogy – amint már írtam – ők sem igazították ki a Mi Atyánk katolikus fordításának hamis részét, pedig Sylvester János fordítását ismerniük kellett. Tehát a XVI. században a reformáció lerakta a magyar nemzeti nyelv alapjait, kialakította a nemzeti kultúrát és megteremtette azokat az intézményeket, amelyek a nemzeti kultúrát megőrzik és továbbfeljesztik. A reformáció legnagyobb eredménye azonban az autonóm egyéniség megjelenése volt, aki önállóan gondolkodik, aki nem tűr szellemi gyámkodást, még egyházit sem, maga fölött, kívülről irányított gyermekből felnőtt ember lett.
 

segitsegnyujtas.jpg


Az erdélyi reformáció még két nép kulturális fejlődésében hozott jelentős eredményeket. Az országgyűlés Tordán 1556-ban határozatot hozott a reformáció elterjesztéséről a románok között. Ennek is első következménye mint mindenütt az lett volna, hogy lefordítják románra az Új Testamentumot. A román ortodox egyház helyzete azonban sajátos volt, mert kezdetben a román nép vallási élete a bolgárral összefonódva fejlődött ki. Ennek a két nép történelme az oka, amire most nem térünk ki. Az egyházi élet összefonódása maitt a románok egyházi nyelve a bolgár volt, bolgár nyelven folyt a liturgia is.
 

Az ortodox liturgia az éneklés mellett az evangéliumok felolvasásából állt és áll. A bolgároknak pedig régen készen volt az evangéliumok fordítása saját nyelvükön, amelyet Bulgárián kívül egyházi szláv nyelvnek neveztek el. Ezek a könyvek azonban akkor a legtöbb esetben csak kézzel írt codexek voltak. A török uralom miatt Bulgáriában lelassult a kulturális fejlődés, könyvnyomtatás nem volt. A török elnyomás miatt Erdély déli részén hatalmas bolgár diaszpóra alakult ki, Brassóban pedig teljes városnegyed: Bolgárszeg. Brassó a németországi városok szintjén állt minden vonatkozásban. Itt találkozott a német városi kultúra a bolgárral, Bolgárszeg pedig a bolgár kultúra európai szintű külföldi központja lett. Itt szervezték meg Erdély vezetői a reformáció terjesztését a románok között.
 

Az első feladat a könyvnyomtatás megszervezése volt, először a liturgia közös nyelvén, az ún. egyházi szlávon. Erre a feladatra egy olyan görög diakonus vállalkozott, aki a lutheri reformáció híve volt, jól tudott görögül, bolgárul és románul, és természetesen ismerte az ortodox liturgiát. Az anyagi fedezet biztosítása a brassói városi tanács, ill. a városi bíró feladata lett. A görög diakonus neve G. Coresi [Korészi], a városi bíró neve pedig Johan Benkner volt. Johan Benkner az erdélyi fejedelmi tanács tagja is volt. G. Coresi és nyomdája 1557 és 1588 között összesen 16 művet adott ki bolgárul, azaz egyházi szláv nyelven. Mind az ortodox liturgia számára készültek. Természetesen nem az erdélyi bolgár diaszpóra vásárolta meg az összes példányt, hanem a teljes bolgár, román és orosz nyelvterület. Valószínűleg üzleti vállalkozásnak sem volt rossz.
 

A román nyelvű liturgia, azaz az evangéliumok lefordítása már nehéz alkotói folyamat volt. Nem volt román írásbeliség, nem volt román irodalmi nyelv. Voltak Coresi előtt is kísérletek, ezek közül csak néhány töredék maradt fent. Coresi megalkotta az első cirillbetűs román ábécét és 1559-ben megjelent az első teljes egészében romány nyelvű könyv Luther Márton Kis kátéja Coresi szabad fordításában, tehát az első román nyelvű könyv a reformáció egyik fontos könyve volt. Ezt követte a négy evangélium, Az apostolok cselekedetei, a zsoltárok, válogatás az Ószövetségből, két brassói lelkész önálló prédikációi, Coresi egy önálló könyve, összesen 15 könyv 1559 és 1588 között. A reformáció lerakta a román írásbeliség alapjait is...

 

Jakócs Dániel